TÁMOP 3.1.4
5 éves fenntarthatóság
Erdei iskola – környezetvédelmi vetélkedő
A 2009-2010-es tanévben elkezdett TÁMOP-program keretében önálló innovációként az egyéni felzárkóztató és tehetségfejlesztő tevékenység erősítésére erdei iskola programot dolgoztunk ki. Sajnos anyagi források hiányában a 2012-2013-as tanévben az erdei iskolát csak helyi szinten, környezetvédelmi vetélkedő formájában tudtuk megvalósítani.
Idén már 12. alkalommal szerveztük meg hagyománynak számító környezetvédelmi – vetélkedőnket. Ebben a tanévben is az újfehértói iskolák között hirdettük meg a versenyt.
Az előző évekhez hasonlóan a két írásbeli forduló után egy döntő megmérettetést szerveztünk 2013. április 30-án, Harangodon.
A döntőbe a legtöbb pontot elérő 9 csapat jutott be. A verseny témája idén a Körös-Maros Nemzeti Park volt, a hozzá tartozó természetvédelmi területekkel és a nemzeti park területének tájaival, településeivel, természetesen a terület élővilágával együtt.
Az írásbeli fordulókon a Körös-Maros Nemzeti Park növény és állatvilágával, a felszín kialakulásával és környékének településeivel kapcsolatos feladatokat oldottak meg a gyerekek.
A döntőbe bejutott csapatok madár és növény ismeretükről adhattak számot, de a feladatok közt találkozhattak a Körös-Maros Nemzeti Park állat és növényvilágával is. Puzzle és totó tette színesebbé a versenyt.
A verseny eredménye a következőképpen alakult:
I. helyezett: Csigabigák – ÚÁMIPSZ Vasvári Pál Tagintézmény
II. helyezett: Természetóriások – Újfehértói Református Ált. Isk. és Óvoda
III. helyezett: Rucaöröm – ÚÁMIPSZ Vasvári Pál Tagintézmény
IV. Peace4ever – Újfehértói Református Ált. Isk. és Óvoda
V. Mérges Piócák – ÚÁMIPSZ Erkel Ferenc Tagintézmény
VI. Észbook – ÚÁMIPSZ Erkel Ferenc Tagintézmény
VII. Gyilkos galócák – ÚÁMIPSZ Erkel Ferenc Tagintézmény
VIII. Turbócsigák – ÚÁMIPSZ Erkel Ferenc Tagintézmény
IX. Természetvédők – ÚÁMIPSZ Erkel Ferenc Tagintézmény
A versenyt Szabó István rendezte és szervezte.
Újfehértó, 2013. május 2.
Váradi Sándorné
igazgató