Nálunk járt Pintér Béla
December 12-én a Református Iskola tanulói és óvodásai hivatalosak voltak „egy party-ra, ahol a házigazda fia Minden meghívottal együtt ünnepel Hivatalos vagyok és nincs vita, ebbe a mennyei party-ba. Itt minden ember vígan táncol, énekel.”
Pintér Béla keresztyén énekes érkezett hozzánk, aki több, mint egy órán át énekelt a 300 fős közönségnek Jézusról, a hitről, a szeretetről és a reményről. Természetesen nem maradhatott ki Pintér Béla koncertjéből „Az új szív” című dala sem, amire iskolánk kicsinyei koreográfiát is készítettek.
A gyerekeknek annyira tetszett az előadás, hogy vissza is tapsolták egy dal erejéig az előadót.