„Szép Magyar Beszéd” verseny

az 5-8. évfolyamos tanulók számára

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2019-2020. tanévre meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolák 5-8. évfolyamos, tanulói részére.

Péchy Blanka érdemes művész, a Kazinczy-díj alapítója a Kazinczy-versenymozgalmat kiterjesztette az általános iskolás korosztályra is. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.

A vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által kijelölt – kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. A 7-8. évfolyamosoknál kívánatos az esszé-vagy tanulmányrészlet.

A versenyzők teljesítményének értékelésekor ─ mind az iskolai, mind a további fordulókon ─ a következő szempontokat veszik figyelembe: szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd.

A versenyt az 5-6. és a 7-8. évfolyamos tanulók számára külön-külön hirdették meg.

A kistérségi versenyt az Újfehértói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szervezte meg 2020. február 05-én, ahol iskolánkat három tanuló képviselte.

Versenyeredmények:

5-6. évfolyam: Szitás Mihály – I. helyezett

                       

7-8. évfolyam: Patai Ádám István – II. helyezett

 Karsai Janka – emléklap

 

Gratulálunk a résztvevő gyerekeknek és Varga György Imréné felkészítő nevelőnek.

 

„Szép Magyar Beszéd” verseny képekben