Megemlékezés az aradi vértanúkról
Amikor azután beszállt a hajóba, kérlelte őt az előbb még megszállott ember, hogy mellette maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki ezt, hanem így szólt hozzá: „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörült meg rajtad.”
Márk 5:18.19.
A fenti igeszakasz magyarázatával kezdődött iskolánkban az október 6-i emlékműsor, ahol Rézműves Zita Tiszteletes Asszony szolgált.
Az igei magyarázat után a hetedik osztályosok emlékeztek meg az aradi vértanúkról, amit Varga György Imréné, osztályfőnök szervezett.
Majd az igazgatói beszéd következett.
A felhőben, mely ott simul
Talán Batthyány árnya van
S lenéz, magyar! Reád
S mutatván ezt a rém helyet,
Azt súgja halkan: Ne feledd
Októbernek hatodikát!"
A vers utolsó sora így figyelmeztet minket: Ne feledd Októbernek hatodikát!
A 170 évvel ezelőtt történt eseményekre, nekünk magyaroknak emlékeznünk kell. Hiszen az a nép, aki elszakítja magától gyökereit, hogyan tudná építeni jövőjét.
Hogyan vallhatnánk magunkat magyarnak, ha nem ismerjük történelmünket, ha nem ismerjük az 1848/49-es szabadságharchoz fűződő eseményeket és azoknak a nevét, akik tetteikkel, példaértékű hazaszeretettükkel beírták nevüket a magyar történelembe.
Isten egy földi élettel ajándékozott meg valamennyiünket, és nem mindegy hogy milyen életet élünk, milyen tartalommal töltjük meg.
Az aradi vértanúk olyan hazaszeretettel és hősiességgel töltötték meg életüket, hogy ők példaképként kell, hogy előttünk álljanak. Rájuk már itt e földön sokat bízott az Úr.
A világosi fegyverletétel után sötétbe borult Magyarország. Akit bűnösnek tartottak, Haynau legyilkoltatta. A börtönök megteltek.
1849. október 6-án, Aradon kivégezték az 1848-49-es szabadságharc 13 volt katonai vezetőjét. Ugyanezen a napon a pesti Újépület falánál főbe lőtték Batthyány Lajos, volt miniszterelnököt.
Mártírhaláluk azóta jelképpé vált. Annak a küzdelemnek és áldozatvállalásnak a szimbólumává váltak ők, amelyet a magyar nép évszázadokon át folytatott nemzeti függetlensége megteremtéséért, társadalmi haladásáért.
Az emlékműsor zárásaként közösen énekeltük el az erre a tanévre választott 395. számú dicséretet, ami az Isten szívén megpihenve címet viseli.