Tornaterem átadása

2018. október 03.

 

Régi dédelgetett álmunk volt az Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda tornaterem padlózatának felújítása. Amikor 2012-ben az önkormányzattól átvettük az intézményt, már akkor balesetveszélyes volt a sportlinóleum.

A linóleum állapota az évek múlásával egyre csak romlott. Az előző években sajnos már olyan állapotba került a padló, hogy a szétcsúszott linóleumdarabok közül a fehér aljzatportól a csúszásveszély is fennállt.

Ráadásul a felkunkorodott linóleum darabokban megbotlások is történtek.

S hogy miért is fektettünk ilyen nagy hangsúlyt a tornaterem padlózatának felújítására? Itt állt ez a szép, nagy tornaterem, és nap, mint nap attól kellett rettegnünk, hogy baleset történik. Isten gondviselésének köszönhető csak, hogy nem történt semmi baj.

Napjainkban, amikor már kisgyermekkorban órákat töltenek a gyerekek a számítógép, TV és okos telefonok mellett, fontosnak tarjuk, hogy minél hamarabb megismertessük és megszerettessük a gyerekekkel a rendszeres mozgás fontosságát.

            Bízunk benne, hogyha gyermekként örömüket lelik a mozgásban, felnőttként is igényt fognak tartani a különböző sportokra. Ehhez kiinduló lépésként megvalósítottunk egy szép helyet, ahová szívesen járnak iskolánk tanulói és a testnevelést tanító pedagógusok.

Amikor májusban árajánlatot kértünk a munkálatokról, nem is gondoltuk, hogy október elején már az átadó ünnepséget szervezhetjük. Különösen úgy, hogy a felújítási munkák augusztusban kezdődtek.

Az anyag és a munkadíj összesen 9.689.937 Ft-ba került. Ennek az összegnek egy részét a báli bevételből fedeztük, a másik részét az intézmény a költségvetéséből biztosította.

            Kívánom a gyerekeknek, hogy a felújított tornateremben sok élményt szerezzenek, sportoljanak, eddzenek keményen, hogy ezzel is hozzájáruljanak az egészséges életmódhoz.

            Kívánom a testnevelést tartó pedagógusoknak, hogy nagy türelemmel és szeretettel végezzék munkájukat és vegyék nagyon komolyan a testnevelés tanítását.

            Adjon a jó Isten nekünk ehhez erőt, kitartást és a gyerekek felé irányuló végtelen türelmet és szeretetet.

          

Váradi Sándorné

intézményvezető

 

Tornaterem átadása képekben