Tanévnyitó a Református Általános Iskolában

 

Az Újfehértói Református Általános Iskolában a 2018/ 2019-es tanévet a Református Templomban augusztus 31-én nyitottuk meg 9 osztályban 190 tanulóval és 19 pedagógussal. A nemzeti színű és a református zászlók bevonulása után az igét Nagytiszteletű Baracsi István szolgálta a Lukács 14: 34-35. versei alapján.

 

„Jó a só, de ha elveszti az ízét hogyan tudják azt visszaadni? Sem a földnek sem trágyának nem alkalmas: tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja!”

Lukács 14:34-35

 

Az igehirdetés és a tanévnyitó beszéd után az első osztályosok műsora következett, amit a nyári szünetben tanultak be a gyerekek Szabóné Zombori Adél és Velkesziné Kézi Valéria tanítónők vezetésével. A kicsinyek műsora mosolyt csalt a gyülekezeti tagok arcára. Az első osztályosok ceruzát és órarendet kaptak ajándékba.

Nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklését követően áldást mondott Baracsi István Nagytiszteletű Úr.

A záró ének után a tanévnyitó a zászlók kivonulásával zárult.

Kívánunk minden tanulónak és dolgozónak sikeres nevelési és tanévet, szép eredményeket, lelki épülést.

 

„Légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz.”

Józsué 1:9

 

Tanévnyitó a Református Általános Iskolában képekben