Református verseny

A hetedik tanévét kezdő Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda immár harmadjára szervezte meg a „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok” elnevezésű versenyét.

Ebben a tanévben kilenc település 13 iskolájának 237 tanulója vett részt különböző kategóriákban. A gyerekek összemérhették tudásukat vers- és prózamondásban, bibliaismereti, zsoltáréneklő és rajzversenyen.

Nagytiszteletű Baracsi István református lelkipásztor a Királyok 1. könyvének 3. részének 5 – 9 versei alapján szolgált igei köszöntéssel.

„Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között…”

Nagytiszteletű Úr hangsúlyozta, hogy a tehetség nem érdem, hanem Istentől kapott ajándék, ami kötelez.

A gyerekek 13 helyszínen mérhették össze tudásukat. A zsűri tagjainak sokszor okozott komoly fejtörést a döntés, hiszen nagyon sok tehetséges gyerek vett részt a versenyen.

A megmérettetés után a versenyzőket, kísérő pedagógusokat, a zsűri tagjait meleg ebéddel és süteménnyel láttuk vendégül. A versenyző tanulók a zsűri döntésének meghozatala idején kézműves foglalkozáson és filmvetítésen vehettek részt.

Mint mindig, most is iskolánk szülői voltak segítségünkre sütemény sütésével, vagy helyszíni segítséggel, amit hálás szívvel köszönök meg.

De köszönetet mondok a zsűri tagjainak a szolgálatukért és iskolánk valamennyi dolgozójának az előkészítő munkáért és a verseny lebonyolításáért. Külön köszönöm Baracsiné Lakatos Margit és Velkesziné Kézi Valéria tanítók hónapok óta tartó szervező munkáját.

Versenyünk a Református Pedagógiai Intézet által kiírt nyertes pályázat támogatásával jött létre.

Bízunk benne, hogy a versenyen résztvevők szép emlékekkel tértek haza, és két év múlva újra találkozhatunk.

Versenyeredmények:

Zsoltáréneklő verseny 3. évfolyam:

  1. helyezett: Svank György – Erkel Ferenc Tagintézmény Újfehértó
  2. helyezett: Helmeczi Ildikó Hajnal – Rózsai Tivadar Ref. Ált. Isk. és Óvoda Hajdúhadház
  3. helyezett: Ősz Dorottya – Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor

 

Zsoltáréneklő verseny 4. évfolyam:

  1. helyezett: Baja Mária Magdolna – Hajdúnánási Ref. Ált. Isk. és Óvoda
  2. helyezett: Hartman Kincső – Erkel Ferenc Tagintézmény Újfehértó
  3. helyezett: Ádám Melinda – Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

 

Zsoltáréneklő verseny 5. évfolyam:

  1. helyezett: Cselle Zsófia - Várday Kata Református Általános Iskola Kisvárda
  2. helyezett: Tóth Vivien - Erkel Ferenc Tagintézmény Újfehértó
  3. helyezett: Zámbó Miklós - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

Különdíj: Mikle Vivien – Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda

 

Zsoltáréneklő verseny 6. évfolyam:

  1. helyezett: Schiff Eszter - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  2. helyezett: Molnár Annamária – Jókai Mór Református Általános Iskola Nyíregyháza
  3. helyezett: Szabó Tifani - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

Különdíj: Diák Dániel - Várday Kata Református Általános Iskola Kisvárda

 

Zsoltáréneklő verseny 7. évfolyam:

  1. helyezett: Fodor Gréta – Várday Kata Református Általános Iskola Kisvárda
  2. helyezett: Forbauer Flóra - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor
  3. helyezett: Gábor Eugénia - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

 

Zsoltáréneklő verseny 8. évfolyam:

  1. helyezett: Klicsu Rozi - Várday Kata Református Általános Iskola Kisvárda
  2. helyezett: Szabó Dorina – Baltazár Dezső Ref. Ált. Isk. Hajdúböszörmény
  3. helyezett: Bodnár Cecília - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

Különdíj: Seres Marcell - Erkel Ferenc Tagintézmény Újfehértó

 

Bibliaismereti verseny 3. évfolyam:

  1. helyezett: Kocsis Ferenc - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
    1. helyezett: Papp Doroti - Erkel Ferenc Tagintézmény Újfehértó
  2. helyezett: Ősz Csenge - Várday Kata Református Általános Iskola Kisvárda
  3. helyezett: Varga Gergő - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor

 

Bibliaismereti verseny 4. évfolyam:

  1. helyezett: Osikóczki Boglárka - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  2. helyezett: Kiss Tamás - Rózsai Tivadar Ref. Ált. Isk. és Óvoda Hajdúhadház
  3. helyezett: Sztányi Lilla - Erkel Ferenc Tagintézmény Újfehértó

Különdíj: Révész Luca - Várday Kata Református Általános Iskola Kisvárda

Különdíj: Szemán Dániel - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

 

Bibliaismereti verseny 5. évfolyam:

  1. helyezett: Tóth Dániel - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor
  2. helyezett: Tóth Viktória - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  3. helyezett: Bakk Emma - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor

 

Bibliaismereti verseny 6. évfolyam:

  1. helyezett: Kiss Fanni – Baltazár Dezső Ref. Ált. Isk. Hajdúböszörmény
  2. helyezett: Marton Bettina - Baltazár Dezső Ref. Ált. Isk. Hajdúböszörmény

II. helyezett: Kinyik Panna – Vasvári Pál Tagintézmény Újfehértó

 

Bibliaismereti verseny 7. évfolyam:

  1. helyezett: Bene Kamilla - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor
  2. helyezett: Tóth Eszter - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor

 

Bibliaismereti verseny 8. évfolyam:

  1. helyezett: Horváth Petra - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor
  2. helyezett: Papp Borisz - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  3. helyezett: Baja Áron - Baltazár Dezső Ref. Ált. Isk. Hajdúböszörmény

 

Prózamondó verseny 1. évfolyam:

  1. helyezett: Szabó Viktor - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  2. helyezett: Árva Zalán - Erkel Ferenc Tagintézmény Újfehértó
  3.  helyezett: Ungvári Balázs - Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda

 

Prózamondó verseny 2. évfolyam:

  1. helyezett: Karsai Luca - Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda
  2. helyezett: Kiss Géza – Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor

II. helyezett: Nagy Bence – Baltazár Dezső Ref. Ált. Isk. Hajdúböszörmény

  1. helyezett: Nagy Blanka – Baltazár Dezső Ref. Ált. Isk. Hajdúböszörmény

Különdíj: Mikó Viktória - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

 

Prózamondó verseny 3. évfolyam:

  1. helyezett: Boros Csaba - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  2. helyezett: Istenes Boglárka - Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda
  3. helyezett: Nagy István - Vasvári Pál Tagintézmény Újfehértó

 

Prózamondó verseny 4. évfolyam:

  1. helyezett: Sárosi Csenge - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  2. helyezett: Balogh Tímea - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor
  3. helyezett: Barna Vanda - Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda

Különdíj: Kiss Eszter Zsófia - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor

Különdíj: Nagy Lilla - Várday Kata Református Általános Iskola Kisvárda

Különdíj: Nagy Réka - Baltazár Dezső Ref. Ált. Isk. Hajdúböszörmény

 

Versmondó verseny 1. évfolyam:

  1. helyezett: Kristóf Kinga - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  2. helyezett: Suga Ildikó - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

II. helyezett: Veress Nikolett - Rózsai Tivadar Ref. Ált. Isk. és Óvoda Hajdúhadház

  1. helyezett: Polgári Anna - Erkel Ferenc Tagintézmény Újfehértó

 

Versmondó verseny 2. évfolyam:

  1. helyezett: Rudy Petra - Baltazár Dezső Ref. Ált. Isk. Hajdúböszörmény

I. helyezett: Czira Elizabet - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

  1. helyezett: Szabó Bálint - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor
  2. helyezett: Antal Milán - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor

III. helyezett: Vilmányi Csenge - Rózsai Tivadar Ref. Ált. Isk. és Óvoda Hajdúhadház

Különdíj: Incze Sándor - Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda

 

Versmondó verseny 3. évfolyam:

  1. helyezett: Incze Eszter - Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda
  2. helyezett: Vizi Sándor - Erkel Ferenc Tagintézmény Újfehértó
  3. helyezett: Czeglédi Csilla - II. Rákóczi Ferenc Két Tanítási Nyelvű Baptista Ált. Isk. Téglás

Különdíj: Balogh Rebeka - Várday Kata Református Általános Iskola Kisvárda

Különdíj: Molnár Aaron - Rózsai Tivadar Ref. Ált. Isk. és Óvoda Hajdúhadház

 

Versmondó verseny 4. évfolyam:

  1. helyezett: Szitás Mihály - Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda
  2. helyezett: Nagy-Perényi Bendegúz – II. Rákóczi Ferenc Két Tanítási Nyelvű Baptista Ált. Isk. Téglás

II. helyezett: Salánki Boglárka - Rózsai Tivadar Ref. Ált. Isk. és Óvoda Hajdúhadház

  1. helyezett: Petrus Eszter - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

Különdíj: Blahota Dzsesszika Bianka - Vasvári Pál Tagintézmény Újfehértó

 

Rajzverseny 3. évfolyam:

  1. helyezett: Kóródi Anna - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  2. helyezett: Szalontai Sára – Jókai Mór Református Általános Iskola Nyíregyháza
  3. helyezett: Molnár Anna - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor

Különdíj: Kovásznai Nóra - Rózsai Tivadar Ref. Ált. Isk. és Óvoda Hajdúhadház

 

Rajzverseny 4. évfolyam:

  1. helyezett: Támba Hanna - Jókai Mór Református Általános Iskola Nyíregyháza
  2. helyezett: Csukrán Zsófia - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  3. Jászkai Csenge - Jókai Mór Református Általános Iskola Nyíregyháza

Különdíj: Turbucz Dávid - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor

 

Rajzverseny 5. évfolyam:

  1. helyezett: Tanyi Anna Dorottya - Jókai Mór Református Általános Iskola Nyíregyháza
  2. helyezett: Nagy Fruzsina - Rózsai Tivadar Ref. Ált. Isk. és Óvoda Hajdúhadház
  3. helyezett: Karikó Lili - Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda

 

Rajzverseny 6. évfolyam:

  1. helyezett: Csonka Hanna Abigél - Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda
  2. helyezett: Nagy Nóra - Rózsai Tivadar Ref. Ált. Isk. és Óvoda Hajdúhadház
  3. helyezett: Klokk Tímea Magdolna - Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda

Különdíj: Balogh Zsolt - Baltazár Dezső Ref. Ált. Isk. Hajdúböszörmény

 

Rajzverseny 7. évfolyam:

  1. helyezett: Nagy Dóra - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  2. helyezett: Izsvák Gréta - Báthory Anna Ref. Ált. Isk. Nyírbátor
  3. helyezett: Csáki Zsolt - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

 

Rajzverseny 8. évfolyam:

  1. helyezett: Torma Petra - Jókai Mór Református Általános Iskola Nyíregyháza
  2. helyezett: Gulyás Luca - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó
  3. helyezett: Mosolygó Eszter - Istenszülő Oltalmáról elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Ált. Isk. Újfehértó

Különdíj: Kiss Dorina – Vasvári Pál Tagintézmény Újfehértó