Arany János arcai

 

            Intézményünk 6. és 7. osztályos tanulói 2018. november 26-án Főtisztelendő Juhász Imre Plébános Úr meghívására részt vettek a Zajti Ferenc Kulturális Központban egy Arany János előadói napon. A részvétel a gyerekek számára ingyenes volt, ugyanis az előadáshoz való hozzájárulást az intézmény fizette.

Marosán Csaba a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának legfiatalabb tagja Arany ismeretlen arcát mutatta be, kronológiai sorrendben végigvéve életének, költői pályájának legfontosabb, legjelentősebb eseményeit. Ahogyan haladtunk az időben, az életrajzi tényeket mindig az aktuális időszakban írt versekkel támasztotta alá.

Rácsodálkozhattunk, hogy a ”költők fejedelmének” volt egy derűsebb, játékosabb arca, és rendkívüli humorral bírt.

Mert ő volt a költő óriás, aki közel hatvanezer egyedi szót használt, a Toldi írója, Petőfi legjobb barátja, az Akadémia titkára. De a nagy komoly művek mellett találhatunk játékos, gyakran élcelődő, ironikus alkotásokat is.

Édesapja, aki írástudó ember volt, hamuba írt betűkkel tanította meg írni és olvasni. Debreceni tanulmányai alatt már tanítóskodott, szépen énekelt, és emellett jól gitározott. Tanulmányait félbeszakítva felcsapott vándorszínésznek, ami kudarccal végződött, és hazatért szüleihez.

A Toldi megírása nem csak elismerést hozott neki, hanem egy igaz barátság kezdetét is jelentette Petőfi Sándorral. Érdekességként megtudhattuk, hogy jól beszélt németül, angolul pedig könyvekből tanult meg (az angol kiejtést soha nem sajátította el), és Shakespeare-drámákat fordított. Olyan szövegek kerültek ki a keze alól, amelyeket ma is használnak a színházak. Jót derülhettünk Arany ”visszafordító” képességén és Laczkfi János versein. Halottuk a Szózat alapján írt pamfletjét, és betekintést nyertünk utolsó éveinek küzdelmeibe.

Az előadó Aranyt méltató költők, írók szavaival búcsúzott.

„… utánozni ma Aranyt értelmetlen és lehetetlen próbálkozás lenne, de tanulni nagyon is lehet és kell: nyelvi tisztaságot, formai gazdagságot, nevelői felelősséget a költőknek és az igazi művészet elmélyült élvezetét a kedves olvasónak.” /Ottlik Géza/

A hatodikos és hetedikes tanulók lejegyzett és formába öntött gondolatai.