Színházlátogatás

 

Shakespeare az „Ahogy tetszik” II. felvonás 7. részében írta le a következőket:

„Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében...”

Iskolánk gyermekei is részesei lehettek a színészetnek, hiszen a tanév elején két alkalommal is láthattak előadást.

A felső tagozatosok közül 64 tanuló tekintette meg szeptember 27-én a Mandala Dalszínház előadásában a Kőmíves Kelemenné zenés darabot. Az előadás különösen a hatodik osztályosoknak nyújtott nagy élményt, hiszen ők irodalom órán is találkoztak a mű feldolgozásával. Így nemcsak a tankönyv szövegére, de a zenés előadásra is tudtak hivatkozni.

Az alsó tagozatosok és az ötödikesek a népmese napja alkalmából, szeptember 30-án a Tükörcserepek Színjátszó Egyesület előadásában tekintették meg a „Prücsök” című előadást, ami szintén tetszést váltott ki a gyerekek és a pedagógusok között. Külön öröm számunkra, hogy iskolánk két nevelője is játszott a színdarabban, ami még vonzóbbá tette a gyerekek számára. A darabot összesen 103 tanuló látta.

Köszönjük mindkét színjátszó csoportnak a színházi élményt.

 

Színházlátogatás képekben