Tanévzáró 2016. június 18.

 

Szombaton délután 15 órától került sor tanévzáró ünnepségünkre és a 8. osztályosok ballagására református templomunkban. Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, mely során Nagytiszteletű Baracsi István Református Lelkész Úr Máté evangéliuma 7. részének 7-8. verse alapján hirdette Isten igéjét.

 

„ Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”

 

A 7. osztályosok nevében Verdes Virág és Rácz Petra búcsúzott el a 8. osztályosoktól. Majd a 8. osztályosok nevében Zsiros Barbara és Papp Diána búcsúzott a lelkészektől, tanáraiktól, diáktársaiktól. A 8. osztályosok igéjét, amit örökül hagynak az itt maradó diáktársaknak, Cserkuti Noémi mondta el, amire Kálmánchey Réka válaszolt.

Kiss Brigitta és Pogácsás Petra felkötötték a 8. osztályosok szalagját a nemzeti színű zászlóra, és Nyikita Ferenc imát mondott az osztályok nevében.

A búcsúzást követően került sor a zászlók átadására. A nyolcadikosoktól a 7. osztályosok vették át a nemzeti színű zászlót és iskolánk zászlaját, hogy a következő évben ők őrizzék és öregbítsék iskolánk hírnevét.

Váradi Sándorné, iskolánk intézményvezetője mondott beszédet. A ballagó 8. osztályoktól Lukács Evangélista szavaival búcsúzott:

 

„Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza. És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.”

 

Tanévzáró  képekben