Gyermeknap

 

„ Szívünkbe áradt az Isten szeretete”

Róma 5,5

 

A Református Általános Iskola alsós munkaközössége 2016. június 1-jén gyermeknapot szervezett az alsós tanulók részére. A színes programok közül elsőként a „Népi játszóudvar” játékaival kipróbálhatták a régi idők gyerekeinek játékait. Az egyszerű, de nagyszerű eszközök elnyerték a gyerekek tetszését.

Ezt követően sportversenyre hívtuk az osztályok tanulóit és szüleiket. A változatos ügyességi játékokban megmutathatták erejüket a csapatok. A jó hangulatú versenyen résztvevők közül senki nem távozott üres kézzel. A szülők igés noteszoknak, igés tollaknak örülhettek, míg a gyerekek szintén igés hűtő mágnest, tollat, léggömböt kaptak.

A versennyel egy időben már megkezdődtek a főzőverseny előkészületei is. Az üstökbe jobbnál jobb falatok kerültek. Minden osztály igyekezett minél különlegesebb ételeket készíteni. A zsűrinek rendkívül nehéz dolga volt. Az elkészült ételek mellé előkerültek a házi készítésű sütemények, lekvárok is. A szépen megterített asztalok látványa már elkápráztatta az értékelőket.

Végül a vándor fazekat az első osztályosok áfonyalekvárral megbolondított vaddisznó pörköltje kapta. Az ezüstfakanál díjat a másodikosok házi csipetkével, házi kenyérrel tálalt bográcsgulyása kapta. A csipetkét a szülők a helyszínen készítették el. A bronzfakanál díj a harmadikosok kecskepörköltje lett, míg a vasfakanál díjat a negyedikesek Jókai- bablevese kapta. Az elkészült ételeket a gyerekek jóízűen elfogyasztották.

Ezt követően a gyerekek megrohamozhatták a gumivárat, lecsúszhattak az óriáscsúszdán.

Mindenki jól érezte magát, úgy gondolom egy igen tartalmas programot tudtunk szervezni a gyerekek számára. A program minden része ingyenes volt, amit az alsós munkaközösség által szervezett két vásárunk bevételéből fedeztünk.

Köszönjük szépen az iskola vezetőségének a lehetőséget, a szülőinknek részvételüket, segítségüket. Közös erővel minden sikerülhet.

Délután a felsős munkaközösség is ügyességi versenyt szervezett a felső tagozatos gyerekeknek. A csapatok jókedvvel vettek részt a sokszor nevetést kiváltó versenyfeladatokon. A nap végén minden gyerek jégkrémet kapott jutalmul.

Gyermeknap képekben