Advent

Dancs Róbert: Mi az, ami gátol?

Megjelent a Reformátusok lapjában, 2015. november 29-én

 

Személyeses tapasztalatom, hogy az advent az év legzsúfoltabb időszaka, hiszen karácsony ünnepére készülünk. Maga az advent Krisztus eljövetelének a várása. Ez a várakozás felkészült állapotot jelent, illetve kellene, hogy jelentsen.

Tegyük fel, hogy jön egy számunkra fontos ember vendégségbe, és szerteszét vannak a bejáratnál a lábbelik, nincs rend az előszobában, és a rajtunk lévő öltözet koszos, kerti munkára való ruha, amelyben az utcán sem mutatkoznánk. Vendégünk pedig szépen felöltözve, arcán kedves derűvel lép be. Mi pedig zavarunkban mentegetőzünk, hogy mi miatt van éppen kaotikus állapot otthon. Nyilvánvaló, hogy a mentegetés mögött ez van: nem vártalak, nem készültem fel a jöveteledre.

Krisztus eljövetelének várásában akadályozni akar minket a sátán. Ez azt jelenti, hogy az advent kísértésekkel telezsúfolt időszak. Egyre feszítettebb tempóban készülünk a karácsonyra. Mindezt azért, hogy széppé tegyük az ünnepet. Közben pedig elmúlik advent úgy, hogy nincs a szívünkben a Krisztus várása.

Ha adventben nem várjuk Krisztust, vajon amikor a karácsonyi igehirdetést meghallgatjuk, megérkezik-e abban a szívünkbe a Megváltó az ő élő és ható üzenetével? Mert könnyen előfordulhat, hogy meghallgatjuk az igehirdetést, és nem történik semmi. Nem jön meg a Krisztus a maga átformáló, életet megújító hatalmával. Avagy amikor szenteste a családfő felolvassa a Bibliából Jézus születésének a történetét, elénekelnek pár karácsonyi éneket, akkor vajon tényleg eljut-e a szívünkig az a felismerés, hogy megszületett az Isten Fia emberi alakban a földre?

Ha nem várakozunk a vendégre, akkor nincs vendégfogadás sem. Ha mégis van valamifajta találkozás a vendéggel, akkor a felkészületlenség miatt teljesen más a találkozás minősége. Ha az adventet el tudja rabolni a sátán azzal, hogy mindenre figyelj, csak arra ne, hogy lelked felkészült legyen a Krisztussal és a róla szóló örömhírrel való találkozásra, akkor nem csak az adventet rabolja el, hanem az igazi karácsonyodat is. Igazi adventi várakozásra azért van szükség, hogy igazi karácsonyunk lehessen.

Természetesen mondhatod azt is, hogy jövőre is lesz advent és lesz karácsony. Majd akkor-ezért vagy azért- több időm és erőm lesz lelki dolgokra figyelni. Én azt kérdezem: milyen volt a tavalyi, illetve tavalyelőtti advented? Elégedett voltál azzal, amilyen a lelki felkészültséged volt azokban az adventekben? Ha nem, akkor az évek alatt természetessé válik, hogy az adventi várakozás lelki tartalom nélkül, vagy csak nagyon csekély lelki tartalommal telik. Ha ez állandósul, akkor nagyon nehéz változtatni rajta.

Ne maradj ebben az állapotban! Változtass! Helyezd a lelki dolgokat előtérbe az adventben! Az Istenre figyelést, az igeolvasást, az őszinte és mély imádságokat, a testvéri találkozásokat a gyülekezetben. Inkább legyen kevesebbféle sütemény az asztalon, kevesebb karácsonyi dísz a lakásban, de több hit, remény és szeretet a szívekben és legyen ott a Krisztus a karácsonyodban.

 

Dancs Róbert

 

Intézményünk alsó tagozatában már hagyomány, hogy péntekenként meggyújtjuk az adventi koszorún a gyertyákat. A várakozás időszakában az alsósok énekekkel, versekkel szolgálnak rövid műsorukban.

 

Advent képekben