Tudás Vándorkupa

A Zajti Ferenc Kulturális Központminden évben megrendezi ezt a versenyt. Az idén Dózsa György parasztfelkelésének 500. évfordulója adta a verseny témáját. A versenyen szereplő csapatok részletesebben megismerhették Dózsa György személyét, életét, a felkelés előzményit, körülményeit, következményeit a felkészülés során.

A versenyen a Dongó együttes megzenésített verseit hallgathatták meg a résztvevő tanulók. Majd egy változatos feladatokat rejtő feladatlappal kellett megbirkózniuk. A térképen való tájékozottságukat is bebizonyíthatták, végül pedig meglepetés feladatként egy Mátyás anekdotát, mondát kellett eljátszaniuk a csapatoknak, rövid felkészülés után.

A verseny barátságos hangulatban zajlott a város iskoláinak csapatai között. Minden csapat jól teljesített. A zsűri kiemelte, hogy látható, a gyerekek sokat készültek a megmérettetésre. A mi iskolánkat képviselő csapat tagjai:

Farkas Dorina, Ládi Beatrix, Papp Diána, Pazonyi Panna, Tóth Nándor

Felkészítő nevelő: Habdák Szilvia

Rajzverseny

A Tudás Vándorkupa történelmi versenyhez kapcsolódó rajzversenyen iskolánk két tanulója vett részt.

Rajzukat a Dózsa György nevéhez köthető parasztfelkeléssel kapcsolatban készítették el.

Résztvevők:         Brutóczki Tünde 5. osztályos tanuló

                            Tilk Alexandra 5. osztályos tanuló

Mindkét versenyző emléklapot és 500 Ft értékű vásárlási utalványt kapott jutalmul.

 

 

Tudás Vándorkupa képekben