Kirándult a 3. osztály

 

2015. május 28-29-én tanulmányi kiránduláson vettek részt a 3. osztály tanulói. Már reggel 730-kor útnak indultunk. Első úti célunk Boldogkőváralja volt. A vár megtekintése után Vizsolyba folytattuk utunkat. A vizsolyi templom felújítás alatt van, de lehetőségünk volt egy rövid előadást meghallgatni, és ami a legnagyobb élményt jelentette a gyerekeknek, részesei lehettünk egy bibliai lap kinyomtatásának, amit haza is hozhattunk.

Ezután indultunk Hejcére, ahol a szállásunk volt. Irénke néni már nagyon várt minket, nem nagyobb izgalommal ugyan, ahogy mi érkeztünk. A tábor a hegyen volt, mellette a csörgedező patak, ami kellemes érzéssel töltött el bennünket.

Miután elfoglaltuk a szállást, megérkezett Timi néni, aki a mi idegenvezetőnk volt erre a két napra. Sétáltunk egyet Hejce központjában, elvitt minket egy valamikori kastélyba és annak pincerendszerébe. Ide már kicsit félve mentünk, de segítségünkre voltak a zseblámpák.

Bátorságunkról azonban bizonyságot tettünk, amikor a teljes sötétben másodpercekig csendben maradtunk.

A kastély kertjében sétálva mókus ugrált körülöttünk. Nem mindennapi élmény!

Sétánk után visszatértünk a szállásra, ahova a szülők hozták a finom vacsorát, a slambucot és paprikás krumplit savanyúsággal. Jó szívvel terítették meg az asztalt és tálalták a vacsorát.

Rövid pihenés után újabb program várt ránk. Timi néni apukája, aki erdész, éjszakai túrára vitte csapatunkat az erdőbe. A másfél órás út során megfigyelhettük milyen egy őznek, vagy egy szarvasnak a lábnyoma.

Olyan magasságban jártunk, hogy a meredek részekről lenézve a lenti fák lombjának koronáját láttuk.

Kellemesen elfáradva tértünk vissza a szállásra.

Másnap, ébredés után a szülők reggelit készítettek nekünk, szendvicset, meleg teát.

Reggeli után Göncruszkára a helyi református iskolába indultunk, már itt is vártak minket. Szívélyes fogadtatásban volt részünk. Megtekinthettük a tangazdaságot, simogattunk kecsét, bárányt, lovat, bocit, tyúkot. Az iskola után a parókiára vittek minket lovas kocsival. Itt részt vettünk azoknak a termékeknek a kóstoltatásán, amit az iskola saját maga készít: vajkrém, sajtrém, joghurtok, sajtok.

Legnagyobb ékességük a házi készítésű méz: repcéből, barackvirágból, napraforgóból, bodzából, akácból stb. Mézkóstoló versenyt is szerveztünk, a győztes jutalma pedig egy üveg méz volt.

Az udvari játékok kipróbálása után az egyik kislány névnapját ünnepelve tortát is ettünk.

Élményekkel gazdagon, hálás szívvel búcsúztunk el vendéglátóinktól. Utolsó állomásunk Fony volt. Itt megebédeltünk és rövid séta után indultunk haza.

Egy nagyon tartalmas, élményekben, emlékekben, nevetésben, jókedvben gazdag 2 napot tudhattunk magunk mögött.

Köszönet és hála minden szülőnek, akik segítsége nélkül nem valósíthattuk volna meg ezt a programot.

 

Kirándult a 3. osztály képekben