Tanévzáró 2014. június 14.

 

            Szombaton délután 15órától került sor tanévzáró ünnepségünkre és a 8. osztályosok ballagására református templomunkban. Az ünnepség kezdetén református himnuszunk hangzott fel, majd istentisztelettel folytatódott, mely során Nagytiszteletű Baracsi István Református Lelkész János evangéliuma 14. részének 1. versét magyarázta a jelenlévőknek. Az istentisztelet végén a Mi atyánk hangzott el.

A 7. osztályosok nevében Tóth Anita búcsúzott el a 8. osztályosoktól. Majd a 8. osztályosok nevében Barna Krisztina búcsúzott a lelkészektől, tanáraiktól, diáktársaiktól. A 8. osztályosok igéjét, amit örökül hagynak, Nagy Viktória mondta el. Barna Krisztina felkötötte a 8. osztályosok szalagját a nemzeti színű zászlóra, és Salánki Szabina imát mondott az osztály nevében.

A búcsúzást követően került sor a zászlók átadására. A nyolcadikosoktól a 7. osztályosok vették át a nemzeti színű zászlót és iskolánk zászlaját, hogy a következő évben ők őrizzék és öregbítsék iskolánk hírnevét.

Váradi Sándorné, iskolánk igazgatónője mondott beszédet, elbúcsúzott a ballagó nyolcadikosoktól Lukács evangélista szavaival: Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza. És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.

A 8. osztályosok, akiktől búcsúztunk:


Albert Attila

Bálint Péter

Balogh Alexandra

Barcsik Tamara

Barna Krisztina

Bodnár Krisztina

Brutóczki Dávid

Bulátkó József Miklós

Csortos Csaba

Farkas Máté Ferenc

Fehértói Dávid

Kiss Roland Attila

Kovács Mihály

Kőmüves Regina

Nagy Imre

Nagy Viktória Gabriella

Oláh Henrietta

Petusák Alexandra

Sajti László

Salánki Szabina

Szücs Erika

Szücs Marianna

Tóth István

Tóth Tünde

Verdes István

 

A tanév során végzett munkáról is beszámolt intézményvezetőnk, majd a jutalomkönyvek átadása következett. A 2013/2014-as tanév végén 49 tanulónk vihetett haza kitűnő, és 18 tanulónk jeles bizonyítványt.


  1. osztály kitűnő

Árva György Ádám

            Kálmánczhey Csenge

            Kerékgyártó Tamás

            Király Fruzsina

            Kovács Nikolett

            Lakatos Vivien

            Németh Dávid

            Patai Ádám

            Rácz István

            Sajti Imre

            Szemán Balázs

            Tóth Melinda

  1. osztály jeles

Emődi Dávid

Erdei Bianka

Horváth Alexandra

Jóni Martin Valentin

Klokk Tímea Magdolna

Lovácsi Miklós

Mocsár Olivér

Simon Szabolcs Botond

Soltész Mónika Napsugár

Törő Noémi

  1. osztály kitűnő

Csorvási Eszter

Emődi Balázs

Györki Attila

Istenes Fanni

Karsai Janka

Kukucska Marcell

Losonczi Fanni

Nyisztor Krisztián

Tóth Noémi

2. osztály jeles

Horváth Judit

Király Sándor

Vékony Krisztina

  1. osztály kitűnő

Bulátkó Cintia

Fehértói Dorina

Lakatos Fanni

Nyikita Nikolett

Szabó Ádám

Szemán László

Titkó Edina

3. osztály jeles

Taskó Noémi Dorina

  1. osztály kitűnő

Bodnár Boglárka

Bodnár Szilvia

Kálmánczhey Kitti

4. osztály jeles

Sajti Tímea

Repák Máté

  1. osztály kitűnő

Kálmánchey Réka

Nyisztor Antal

Patai Csaba Ferenc

Sztányi György

Urbanek Balázs

5. osztály jeles

  1. a osztály kitűnő

Farkas Dorina

Ládi Beatrix

Pazonyi Panna Krisztina

Tóth Barna

Tóth Nándor

6. a osztály jeles

Szabó Zsolt

6. b osztály kitűnő

Bodnár Dorina

Pogácsás Petra

Zsíros Angéla

Zsíros Barbara

  1. osztály kitűnő

Pataki Dóra

Tóth Eszter

7. osztály jeles

Erdei Alexandra

  1. osztály kitűnő

Barna Krisztina

Petusák Alexandra

Közösségi munka

5. osztály:       Kálmánchey Réka

Patai Csaba

Petrus Zsanett

Rácz Petra

Salánki Regina

Verdes Virág

  1. osztály: Barna Krisztina

Bodnár Krisztina

Fehértói Dávid

Kovács Mihály

Petusák Alexandra

helyesírási verseny:

alsó tagozaton évfolyamonként:

Kerékgyártó Tamás 1. osztály

Karsai Janka 2. osztály

Nyikita Nikolett 3. osztály

Kálmánczhey Kitti 4. osztály

felső tagozaton: 

III. helyezett – Petusák Alexandra 8. osztály

II. helyezett – Salánki  Szabina 8. osztály

I. helyezett – Pazonyi Panna Krisztina 6. a osztály

matematika verseny alsó tagozaton:

Tóth Melinda 1. osztály

Király Sándor 2. osztály

Szemán László 3. osztály

sport tevékenység

Baracsi Áron 4. osztály

Baracsi István 4. osztály

Barcsik Tamara 8. osztály

Csortos Csaba 8. osztály

Nagy Imre 8. osztály

Tóth Tünde 8. osztály

Verdes István 8. osztály

Bendegúz Tudásbajnokságon elért eredményekért:

Kálmánchey Réka 5. osztály

Fehér Anett 5. osztály

Erdei Vivien 5. osztály

Papp Diána 6. a osztály

gyülekezeti életbe való aktív bekapcsolódásért

Baracsi Áron 4. osztály 47

Baracsi István 4. osztály 47

Balogh Mercédesz 4. osztály 39

Karsai Janka 2. osztály 38

Istenes Fanni 2. osztály 32

Urbanek Balázs 5. osztály 27

Király Fruzsina 1. osztály 25

Király Sándor 2. osztály 25

Király Péter 6. a osztály 25

Szabó Adrienn 5. osztály 25

Kálmánchey Réka 5. osztály 21

Maros Adél 2. osztály 20

Óvoda:

Karsai Luca, Istenes Boglárka, Papp Regina, Simon Adrienn, Brutóczki István, Kukucska Levente, Tilk Dávid

 

Iskolánk 10 tanulója példamutató magatartásáért, szorgalmáért, szép tanulmányi eredményéért a nyár folyamán egy hetet tölthet a Vésztői Népművészeti táborban, ahol különböző foglalkozásokon vehetnek részt: néptánc, népdaléneklés, kosárfonás, hangszerkészítés, kalácssütés. A táborra az anyagi hozzájárulást a Nyírségi Egyházmegye biztosította. Jutalmazott gyerekek:

5. osztályból: Rácz Petra, Kálmánchey Réka, Urbanek Balázs, Varga István

6.a osztályból: Pazonyi Panna Krisztina, Kiss Erika, Tóth Barna, Tóth Nándor

7. osztályból: Pataki Dóra, Tóth Eszter

Újfehértó Város Önkormányzata jóvoltából a kitűnő tanulók 1-1 uszodabérletet vehettek át tanulmányi eredményük és példamutató magatartásuk elismeréseként.

A tanévzáró végén Nagytiszteletű Baracsi István és Bakó László tiszteletes úr mondott áldást, majd felhangzott nemzeti imádságunk, a Himnusz. A záró ének alatt vonultak ki a templomból a tiszteletesek, a zászlók, nyomukban a ballagó 8. osztályosok.