Gyermeknapi programok

 

2014. május 29-én gyermeknapot szerveztünk alsó tagozatos tanulóinknak. A napot istentisztelettel kezdtük, hiszen ezen a napon volt Áldozócsütörtök is.

Ezt követően családi sportversenyre került sor a sportpályán. A gyerekekből és szüleikből álló csapatok különböző játékos feladatokban mérhették össze ügyességüket. Minden csapat tárgy jutalomban részesült és a lelkes szülők jutalmazása sem maradt el. Kiosztásra került a legügyesebb-, legsportszerűbb-, illetve legkitartóbb szülői cím is.

Egy régi álom vált valóra azzal, hogy átadásra került az iskolai játszótér is, a szabadidő tartalmasabb eltöltését segítve.

Nagytiszteletű Baracsi István áldása után a gyerekek birtokukba is vették a játékokat.

A program tovább folytatódott, mivel már második alkalommal invitáltuk a szülői közösség tagjait főzőversenyre. Míg a bográcsokban rotyogtak a finomabbnál finomabb magyaros ételek, addig a gyerekek az ugráló várban és a gumicsúszdán tombolhatták ki magukat. Akik pedig elfáradtak, azok a hűvösben vattacukrot csemegézhettek.

Az ételek elkészülte után, a zsűrizés következett. A zsűri elnöke a P-Dussmann Kft. élelmezésvezetője, Huri Béla volt. A szülők nem csak az ételek készítésére figyeltek nagyon oda, hanem az esztétikus terítésre és a desszertre is.

A zsűrinek igen nehéz dolga volt. A vándorfazekat a harmadik osztályosok vihették el egy ízletes lecsóval. Az ezüst fakanál díjat a negyedik osztály bográcsban készült töltött káposztája, a bronz fakanál díjat a másodikosok pörköltje burgonyával és savanyúsággal kapta, az első osztályosok babgulyása pedig a vas fakanál díjat nyerte el.

A zsűri a legszebben terített asztal díját a 2 osztálynak, a legtöbb házi készítési étel/ital díját a 3. osztálynak, a legfinomabb sütemény díját az 1. osztálynak, míg a leghagyományosabb tálalás díját a 4. osztálynak ítélet oda.

Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a napon. Ezúton köszönjük a szülői munkaközösség odaadó munkáját is.

 

 

Gyermeknap képekben