Beszámoló a Csiribiri Bábcsoport fellépéséről

 

2022. június 29-én iskolánk Csiribiri Bábcsoportja két előadást mutatott be az intézményünkben lévő Erzsébet-tábor résztvevőinek.

Az egyik előadást a bábcsoport felső tagozatos tanulói mutatták be.  Ők ötödik és hatodik osztályos gyerekek. Két, három éve báboznak, de a vírushelyzet miatt csak néhányan játszottak közönség előtt. A darab címe Az állatiskola volt, amely Zelk Zoltán Az állatok iskolája című meséje alapján íródott.

A másik előadást a bábcsoport alsó tagozatos tanulói előadásában nézhették meg a táborozók. A bábosok harmadik és negyedik osztályos gyerekek. A harmadikosok egy éve, a negyedikesek két éve báboznak. Közönség előtt most szerepeltek először. A darab címe A nyulacska háza.

A délután folyamán mindkét darabot kétszer adták elő a bábjátékosok. Külön az alsó tagozatos gyerekeknek, s külön a felsős táborosoknak.

 

A bábcsoport nagyon sokat készült az előadásokra, aminek meg is lett a jutalma. A közönség hatalmas tapssal, vidám tekintetekkel, kacagással jutalmazta a fellépők paraván mögötti kesztyűbábos játékát.