Suligála

 

2016. június 07.

 

Már negyedik éve, hogy iskolánk tanév végén megrendezi Suligáláját, ami egy színes kavalkád a gyerekek szereplésével.

Nem titkolt szándékunk, hogy ezekkel a vidám percekkel köszönjük meg a szülőknek azt a sok-sok segítséget, amit nyújtottak nekünk a tanév során: a programjainkban vállalt felelősségteljes feladatokat, a szervezésekben, lebonyolításokban nyújtott segítséget, a fellépő ruhákat, a süteményeket, az együttműködést.

Az idei évben változatos produkciókkal léptek fel a gyerekek. Szinte minden osztály tanult be táncot, de voltak, akik az év folyamán megtanult zongora vagy hegedűjátékukkal kápráztatták el a közönséget. Hallgathattunk komoly verset, de nevethettünk vidám mesén is.

Az alsó tagozatos református gyerekek ifjúsági énekeket énekeltek kánonban, a felsősök előadásában pedig a 134. zsoltár csendült fel.

Megtekinthettük a Csiribiri bábcsoport előadásában a „Pávamadár” című bábelőadást is, amivel a csoport az egri Országos Bábfesztiválon kiemelt arany minősítést kapott.

A Suligála végén elbúcsúztak nyolcadikosaink tanáraiktól, iskolájuktól.

Itt szeretném megköszönni Polgármester Úrnak, hogy a színháztermet erre a napra térítésmentesen a rendelkezésünkre bocsátotta.

Megköszönöm pedagógustársaimnak is felkészítő munkájukat. Az ő feladatuk ezzel még nem ért véget, hiszen vár rájuk még a bizonyítványírás.

Kívánok minden kollégámnak, szülőnek és tanulónak szeretett teljes, nyugodt, vidám nyarat, jó pihenést és hasznos időtöltést.

 

Suligála képekben