Általános műveltségi verseny

 

A debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola immár XIX. alkalommal hirdette meg országos tanulmányi versenyét.

A megmérettetésre 2015. október 22-én került sor. Iskolánk tanulói közül négy tanuló vett részt az általános műveltségi versenyen.

A program a debreceni Nagytemplomban egy Istentisztelettel kezdődött, melyet dr. Fekete Károly Püspök Úr tartott.

A templomban néhány diák énekkel és verssel is kedveskedett a megjelenteknek.

Ezt követően az iskola igazgatója, Emberes Sándor köszöntötte a vendégeket és kívánt minden versenyző diáknak eredményes versenyzést.

Az iskolába való átvonulás után elkezdődött a verseny. A diákoknak nem csak egyéni tudásukat kellett bizonyítaniuk, hanem azt is, hogy csapatban is tudnak dolgozni. Ez a verseny ugyanis az egyik legrangosabb megmérettetés az országban.

Nagyon komoly és magas tudást igénylő versenyszámokban az ország különböző részeiről több mint ötszáz tanuló vetélkedett.

Az eredményhirdetés előtt még sétálhattunk a gyerekekkel Debrecen főterén.

Műveltségi vetélkedőn vettek részt:

Nyikita Nikolett (5. osztály)

Kálmánchey Kitti (6. osztály)

Verdes Virág (7. osztály)

Farkas Dorina (8.a osztály)

Helyezést egyik kategóriában sem értünk el, de tapasztalatokkal gazdagodva tértünk haza és várjuk a jövő évi megmérettetést.

Gratulálunk minden tanulónak és köszönjük, hogy képviselték iskolánkat.