Adventi gyertyagyújtástól karácsonyig

képekben

 

2014. november 29-én, amikor a 4. osztályos gyerekek meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját, iskolánk óvodásai, tanulói és pedagógusai együtt énekeltek és fohászkodtak.

Kérve, hogy a szívünk legyen egyre világosabb és érezzük az Isteni szeretet melegét magunkban.

 

„Valami szépet szeretnék mondani

A szívemet örömmel kitárni

Advent titkos szent ünnepén

Jézusom várlak, szívemből várlak én”

 

A következő három hét péntekjén egy-egy újabb gyertya lángja fénylett fel más – más alsós osztály műsora által kísérve, az óvodás gyerekek részvételével.

December utolsó tanítási hetében a szülők szervezésében karácsonyi vásárt szerveztünk, ahol a szülők által készített ajándékokat lehetett megvásárolni.

2014. december 19-én nagy izgalommal és várakozással készülődtek iskolánk 2. osztályos tanulói, hiszen ők voltak a karácsonyi műsor fellépői, szereplői.

Azt a nemes küldetést vállalták magukra, hogy örömet szereznek társaiknak, tanáraiknak, és előadásukkal is szebbé tegyék az ünnepet.

A biblia valós történetei alapján emlékeztek meg Jézus Krisztus születéséről és feltámadásáról úgy, ahogy a papok és bölcsek megjövendölték.

 

Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézsiás 9. 5.)

 

Felkészítő nevelők: Jakab Józsefné és Kukucskáné Polgári Anita

 

Az előadás után az igazgatónő osztotta meg karácsonyi gondolatait a hallgatósággal és minden kedves jelenlevőnek Istentől megáldott ünnepet kívánt, mind a családja és gyülekezete közösségében.

 

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.

Ady Endre

Ezután került sor alsó- és felső tagozaton a két fenyőfa kisorsolására, amit Nyikita Sándor ajánlott fel, amit ezúton is megköszönünk. Az alsó tagozat fenyőfáját nyerte Varga Zétény Tibor 1. osztályos tanuló, a felsősökét pedig Urbanek Balázs 6. osztályos tanuló.

A meghirdetett karácsonyi képeslaptervező verseny eredményhirdetése is megtörtént, amelyen az alsó és felső tagozatos gyerekek is részt vettek és a következő eredmények születtek:

Alsó tagozat:       I. helyezett: Mocsár Izabella 4. osztály

                            II. helyezett: Istenes Fanni 3. osztály

                            III. helyezett: Mocsár Olivér 2. osztály

                            IV. helyezett: Karikó Lili 1. osztály

Felső tagozat:      I. helyezett: Erdei Vivien 6. osztály

                            II. helyezett: Zsiros Barbara 7. a osztály

                            III. helyezett: Zsiros Angéla 7. a osztály

 

Újfehértó, 2014. december 19.

 

Váradi Sándorné

igazgató