Egri kirándulás

A 3. és 4. osztály kirándulásának célja az idei tanévben az egri vár „bevetése” volt. Tanulmányaik során a gyerekek már hallottak az itt zajló eseményekről, így még kíváncsiabban és érdeklődéssel várták e napot.          Május 21-én reggel fél 8-kor indult lelkes kis csapatunk. Mi felnőttek kicsit aggódtunk, hogy az időjárás kedvez majd –e nekünk, de megtapasztalhattuk, hogy a jó Isten ismét velünk volt.

Utunk során többször is esett, de mikor a Muhi-pusztánál megálltunk, ragyogó napsütésben volt részünk, arra a röpke negyed órára! Ez volt első állomásunk. A tatár pusztításra emlékeztető emlékhelyen felelevenítettük a történelmi eseményeket, majd egy kis játékra, mozgásra adtunk lehetőséget a gyerekeknek.

Továbbfolytattuk utunkat és meg sem álltunk Eger váráig. Az időjárás kellemesen meleg volt. Mivel a várlátogatásig még várnunk kellett, megnézegettük a vár udvarában lévő kirakodást. Itt lehetőség volt ajándék-emléktárgyak vásárlására. Mikor elérkezett a várlátogatás ideje, egy idegenvezető üdvözölte csapatunkat, aki körbevitt minket a vár egy részen. Voltunk a Hősök termében, benézhettünk a Várbörtönben, és végig sétáltunk a várfalakon, ahol több száz évvel ezelőtt Dobó István, Bornemissza Gergely és a nagy hőseink harcoltak. A vásárolt, veszélytelen harci eszközökkel (fakard, nyíl) az idegenvezető által elmondott érdekességeket hallva, gyerekeink valódi hősöknek érezhették magukat. A tárlatvezetéshez hozzá tartozott egy 15 perces rövidfilm megtekintése 3D-ben. Leírhatatlan élmény volt, ahogy megjelenítette Eger városát. Körberepültük a várost és bepillantást nyertünk csatajelenetbe, ahol szinte a lőpor illatát is érezhettük olyan valóságos volt minden. A vetítés ideje alatt felfrissült kint a meleg levegő egy hűsítő zápor miatt.

Várlátogatásunk véget ért, gyalog jutottunk el a Dobó térre, ahol megtekintettük az emlékművet és fényképeket készítettünk. Ekkor már a délutáni órákba léptünk. Elsétáltunk a Bazilikához, itt elénekeltük a napi kezdő imánkat, kicsit időztünk, hogy az élmény még tartósabb legyen, majd a Sétáló utcában megkapták a gyerekek a beígért fagylaltot!

Három óra előtt indultunk haza, és 5 óra előtt érkeztünk vissza Újfehértóra. Igazán tartalmas nap volt mögöttünk, élményekkel gazdagodva, tértünk haza. Egy pályázatnak köszönhetően az intézmény átvállalta a kirándulás buszköltségét.

 

 

Egri kirándulás kirándulás