Bemutató óra a református iskolában

 

Már hagyománynak számít, hogy nyílt nap keretében bemutató órát tartanak a leendő első osztályos tanítók. 15 érdeklődő szülő tisztelte meg jelenlétével ezt az alkalmat gyermekével együtt.

Március 24-én magyar és matematika óra keretében tájékozódhattak a szülők az új módszerekről, a református keresztyén értékrend közvetítéséről, valamint arról, hogy negyedik osztályra milyen tudással rendelkeznek a gyerekek.

Urbanek Ferencné, Marika néni magyar óráján Fekete István Bogáncs című művével foglalkoztak. Változatos módszerekkel, sok-sok játékkal, verssel, történetmondással, fogalmazás részlettel tette érdekessé a kicsik számára is az órát.

Banduláné Moni Enikő tanító néni matematika óráján a leendő elsősök figyelmesen hallgatták a bibliai történetre épülő számműveleteket, figyelték a nyuszis műveleteket és kíváncsian várták, hogy melyik húsvéti tojás lesz a kakukktojás.

A bemutató órák után az intézményvezető tájékoztatta a szülőket az intézményben folyó oktató, nevelő munkáról. A leendő elsősöket eközben vendégül láttuk.

Köszönöm a két tanítónak a bemutató órát, aminek keretében magas szakmaiságról tettek tanúbizonyságot.

 

Bemutató óra a református iskolában képekben