Adventi gyertyagyújtástól karácsonyig

 

2013. november 29-én a 4. osztályosok hívták meg az alsó tagozatosokat és az óvodásokat az első gyertya meggyújtására, az adventi koszorún.

A gyertyagyújtást rövid kis műsorral tették meghittebbé a gyerekek. A következő három hét péntekjén egy-egy újabb gyertya lángja fénylett fel más – más alsós osztály műsora által kísérve, az óvodás gyerekek részvételével.

2013. december 20-án nagy izgalommal és várakozással készülődtek iskolánk 2. osztályos tanulói, hiszen ők voltak a karácsonyi műsor fellépői, szereplői.

Azt a nemes küldetést vállalták magukra, hogy örömet szereznek társaiknak, tanáraiknak, és előadásukkal is szebbé tegyék az ünnepet.

A biblia valós történetei alapján emlékeztek meg Jézus Krisztus születéséről és feltámadásáról úgy, ahogy a papok és bölcsek megjövendölték.

Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézsiás 9. 5.)

Felkészítő nevelők: Baracsiné Lakatos Margit, Takács Valéria

Az előadás után az igazgatónő osztotta meg karácsonyi gondolatait a hallgatósággal és minden kedves jelenlevőnek Istentől megáldott ünnepet kívánt, mind a családja és gyülekezete közösségében.

Nem volna más vallás,

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent

És egymást szeretni…

Karácsonyi rege

Ha valóra válna,

Igazi boldogság

Szállna a világra.

                     (Ady Endre)

 

Ezután került sor alsó- és felső tagozaton a két fenyőfa kisorsolására, amit Nyikita Sándor és Oláh Gábor ajánlott fel, amit ezúton is megköszönünk. Az alsó tagozat fenyőfáját nyerte Sajti Imre 1. osztályos tanuló, a felsősökét pedig Emődi Zsolt 5. osztályos tanuló.

A karácsonyi képeslaptervező versenyre sok pályamű érkezett. Külön értékeltük az alsó tagozatosokat évfolyamonként. A felső tagozatosok legszebb rajzai közül az első három helyezettet jutalmaztuk.

Alsó tagozat:   Simon Szabolcs Botond       1. osztály

                        Maros Adél                          2. osztály

                        Fehértói Dorina                  3. osztály

                        Baracsi Áron                       4. osztály

 

Felső tagozat: Salánki Regina                     5. osztály

                        Erdei Vivien                        5. osztály

                        Salánki Szabina                   8. osztály

 

 

Adventi gyertyagyújtástól karácsonyig képekben